Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Visszatekintés I.

„A ​kiállítástervezés legfontosabb tényezője maga az ember. A szerkesztés alapelvei és a személyes alkotó törekvések a közönség felé irányulnak, benne találják meg céljukat. És ki a közönség? Minden egyes – a kiállítást látogató – érzékelő, mozgó, érdeklődő, elfáradó, kíváncsi, kétkedő, türelmes, tudni vágyó és sok másféle személyiség. Van közöttük művelt és tájékozatlan, öreg és gyerek, van, aki tudja, hogy miért jött, van, aki csak betévedt. A jó kiállítás mindenki számára nyújt valamit. A szerkesztés elvei, a tervezés megoldásai csak az emberismeret, a közlésvágy és a felelősség egységében képesek hatni” – írja Gergely István könyvének bevezetőjében (A kiállítás művészete; 1979).

article preview

Amikor kiléptem az áhított munkahelyemről 1982 végén, azóta eltelt már jó néhány év, s akkoriban – bevallom – nem tartottam fontosnak a visszatekintést. Talán nem volt fontos, hiszen ment tovább a szekér és az út sem volt túlságosan göröngyös, menni kellett, de meg aztán… idő sem volt rá nagyon (mármint a „nézelődésre”). Sokat jelentetett a külföldi munkák során látottak, valamint a volt kollegákkal való szakmai beszélgetések építés közben (Bácskai Nándi, Román „James”), valamint a kevéske szakmai irodalom olvasása, de ennyi – gondoltam akkor – elég is a fejlődéshez. Időnként a statikusságból kimozgattunk egy - egy kiállítást úgy, hogy még izgalmasabb legyen a látnivaló. Ebben nagy szerepet játszott Méhes Csaba és kollegája.

 https://www.youtube.com/watch?v=qGWwZDG2L_8&t=102s

Felsorolnék néhány céget akkoriból, akik szívesen osztották meg elképzeléseiket velünk, s mi hozzátettük mindazt, ami elősegítette a sikeres jelenlétüket a piacon:

Magyar Villamos Művek Tröszt, Ganz Kapcsoló és Készülék Gyár, Ganz Árammérő Gyár, Budaflax Rt., Lampart Vegyipari Gépgyár, Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár, a 1985 Szeged Kollektív kiállítás összes kiállítója, Mechanikai Művek, Villamos Ipari Kutató Int. Interprsess Kiállítások által kivitelezett munkák: Ferunion Külkereskedelmi Váll., Chemolimpex Külker Váll., MEDICOR jakartai kiállítás 1985, Versenyautó Kiállítás BS, és így tovább és így tovább.

https://www.youtube.com/watch?v=uJN3biJ8On0&fbclid=IwAR04fdBog8VnLZXgXCj5oJIZdg3PR17bN9zEYXYogskcePBarPGoqYkknCg

Túl voltunk már egy gépjármű beszerzésen, raktár kialakításon és nem utolsósorban egy mobil kiállítási rendszer kidolgozásán, aminek tetszetős külsőjével sikereket értünk el, kelendő volt a piacon, volt stílusa. Ezek után újult erővel, némi kis felszedett tudással folytatódott az élet, egy… átgondoltabb jövő felé. Mi is volt ez? A „jövő” kezdett ipari méreteket ölteni, nem ment már az egyemberes vállalkozás. A folyamatos növekedés megparancsolta, hogy elgondolkodjam azon, hogyan tovább. A Kereskedelmi Építővel való együttműködés továbbra is zökkenőmentes volt. Igaz a változás szele már őket is elérte. Tibornak is volt néhány kollegája, akit szeretett volna átmenteni az „utókornak” (a várható létszámleépítésre gondolva). Így került át az Y Stúdióba Márton Józsi, aki művezetője volt, és Dénes Árpi is, 1988 januárjában.

Innentől kezdve, megoszlottak a feladatok. Én a munkaszerzés, tervezés, kivitelezés mellett besegítettem a logisztikába. Szembesülni kellett azzal a gonddal, hogy a Ford Tranzit nem megfelelő rakterű autó az anyag kiszállításában, azon kellett gondolkodni, hogy lehet időt spórolni a logisztikában. Kénytelen voltam egy nagyobb méretű jármű beszerzése után nézni. Így sikerült megejtenünk 1989-ben. Az AVIA 7,5 T Csehszlovákiában gyártott gépjármű volt. Ez volt a legjobb megoldás, még úgy is, hogy a rakodása bizony nem volt egyszerű a raktár padlószintje és a plató magassága között volt, mintegy 80 cm-es „szintkülönbség”, ami a rakodást bonyolulttá tette. Szerencsére akkoriban a SASAD már forgalmazott a teherautókhoz használatos, általuk gyártott emelőfalat. No, ez egy újabb pluszkiadás az autón kívül, és nem is az egyetlen, hiszen de kellett még egy ún.  „béka” is, amivel a raklapokat fel és be lehetett tolni az autóba (és ebből mindjárt két darab). A külföldi utakhoz szükséges volt még az utazók csomagjának elhelyezése is, ami a fülke fölé a spoiler alá került. Az olyan „apróságot” most meg sem említem, hogy egyikünknek sem volt jogosítványa erre a kategóriára! Magyarán: sofőr is kellett az új autóhoz. Akit végül Józsi volt katonatársának személyében találtunk meg, s így egészült ki kis csapatunk Solymár András személyével négy főre.

És ez az emelt létszám még kevés is volt a megnövekedett munkához!

Nem volt nehéz meggyőzni Rózsás Janit, aki akkoriban az Inter-Art csapatát erősítette és nagyon elege volt a munkahelyéből (amúgy anno általam került a Hungexpóba). És még ez sem volt elég – Jani összeszedett egy csapatot Kaposi Laci vezetésével. (Atkári Kati és tesója, valamint még mások is csatlakoztak, valamint a Kerépítő stábjából is sokan besegítettek: Kelemen Gábor, Sáti Pista, Herejcsek Gyuri, Bató Laci.) Feladat az volt bőven, csak… csinálni kellett. Az Interpressnél meg sokasodtak azok a munkák, amiket a még létező külkervállalatok jelentettek a szakmai vásárokon. Szervezték is a feladatokat, mi meg kiviteleztük – hol külföldön, hol itthon (a sajátunkat). Ha visszagondolok, már-már többet voltam/-tunk külföldön, mint anno a Hungexpónál. Ez természetesen nem volt baj, lehetett megint „átváltani” a konzerveket hasznos tárgyakra, amiket akkoriban még nem nagyon lehetett kapni mifelénk. (Globus a mi világunk közepe!)

Komolyra fordítva a szót, túl voltunk azon a ponton, amikor már egy hűtőben lévő pezsgő befolyással bírt a megrendelők felé. Pontosabban immár valóban az általunk felépített standok színvonala (stílusa) volt a vonzerő! Jöttek is a kedvező piac megnyerésére jelentkező külföldi vállalatok a szakmai kiállításokra. Természetesen nem saját kivitelezővel próbálták meg a piacot megdolgozni, első lépésben megfelelt nekik az általunk nyújtott szolgáltatás is, mert jó volt az ár-érték arány. Egyre sürgetőbb volt a külker jog megszerzése, hogy az ellenszolgáltatásképpen kapott fizetség megmaradjon valutában, és ne kelljen közvetítőt bevonni. Ez segítette a további lehetőségeket, mert itthon bizonyos tételeknél az anyagbeszerzés változatlanul komoly kívánni valót hagyott maga után. Összegezve azonban elmondható, hogy nagy lépéseket tettünk a minőség felé, ami örvendetesen erősítette a piaci pozícióinkat.

Azt azért meg kívánom jegyezni, hogy minden megkeresett fillér visszament a fejlesztésbe. Már-már azt vágták a fejemhez otthon: túl sokat dolgozol, és nem igazán van meg a látszata. Ez valóban így volt. De (meg kell ismételjem) nem volt más megoldás. A saját pénztárca megtöltésének is eljön talán majd az ideje.

Ennek első látványos eredménye egy Ford Sierrát lízingelése volt 1989-ben, miközben a Dáciámat megkapta a nejem, igaz, nem volt túl boldog tőle (de legalább lecserélhette a Trabantját). És „engesztelésképpen” befizettem egy algériai nyaralásra a családot. Ez is egy igen érdekes állomás volt az életemben. —Miért is!

A megérkezés utáni első este vacsorán egy házaspárral – Varga Gyulával és feleségével – kerültünk egy asztalhoz. Mint beszélgetés közben kiderült: számítástechnikával, pontosan programok fejlesztésével foglalkozott. Őszinte érdeklődéssel hallgattam a beszámolóját. Megemlítette, hogy van egy építészeti programja, amit most kezdtek el fejleszteni. Ha érdekel, szívesen megmutatja, ha hazamentünk, mert szerinte a kiállításra is lehetne használni. (Ez a program volt az Archi-Tech volt, amit a fejlesztések óta használok.) Mindez annyira felcsigázott, hogy egész idő alatt ezen járt az eszem – alig vártam, hogy vége legyen ennek a kirándulásnak.

Itthon nagyon gyorsan kértem is időt Gyulától egy találkozásra. Valahol a Fő utcában volt az irodájuk. Mentem, láttam és… pillanatok alatt meggyőztek. Igaz, ez akkor még ún. takart vonalas fekete-fehér változat volt, és fotóval nem lehetett gazdagítani a felületet. De azonnal láttam, hogy nagyszerű gondolat a látottak, és érdemes vele foglalkozni. Pedig akkor még számítógépem sem volt! Habár a fiamnak hoztam egy Commodore 64 gépet, s bármennyire nem értettem is hozzá, annyit tudtam, hogy azon nem lehet futtatni Gyuláék programját. A következő lépés tehát egy PC beszerzése volt. Nem akarom hosszan részletezni, csak a végeredményt mondom, vagyis, hogy sikerült beszerezni az akkor legmodernebb PC-t (és egy nyomtatót is, természetesen fekete fehér volt). Később meg Mátrai Misi barátunk pedig felajánlotta az akkor már piacon lévő CorelDraw grafikai programot, amit az új PC-n már lehet futtatni. S láss csodát! Ez volt a nagy ugrás a 1990-ben.

De… alakult az élet más téren is. Sikerült a szomszéd telefonját ikresíteni (figyelem! még a szocializmus tombolt szép hazánkban, átmenettel), ami azt jelentette, hogy már telefonunk is volt, ami akkoriban igazi csodának számított.

Egy alkalommal a Körtéren levő Ezermester-boltba igyekeztem valami csavarokért, s a 6-os villamos fordulójában összefutottam Alberti Tibor volt katonatársammal. Beszédbe elegyedtünk, szó szót követett és aztán mikor már búcsúztunk, felajánlottam, hogy szívesen elviszem kocsival. Kibökte, hogy éppen telefont megy venni. Mit? És hol? Itt a Karinthy–Lágymányosi sarkán van a Westel telefontársaság és lehet kapni hetven-nyolcvanezer forintért mobiltelefont. (jókor kell lenni jó helyen)

Fogalmam sem volt, hogy ilyen is van! Mobiltelefon?! Eszik-e vagy isszák?

Elmentem vele, s miután volt nálam valamennyi pénz, lefoglalóztam egyet (csavarra már nem is tellett), de másnap irány az OTP és – kiváltottam a telefont. Meg persze a csavarokat is megvettem.

Két (2 darab) telefonom volt! Kettő!

Számítógép, telefon(ok), AVIA, Ford Sierra! Itt van Amerika?

De hát, az ember telhetetlenfajta, ugye. Az jutott „eszembe”: jó lenne már egy nagyobb stand a sok kicsi mellé. S mit ád Isten, hívtak telefonon a Selectronic Kft.-től, keressem fel őket kiállítás-ügyben (ajánlottak). A megbeszélt időpontban Rugli Tamás igazgató fogadott és elkezdte kibontani a nagyívű elképzelését, én meg tátott szájjal hallgattam. Arról volt szó, hogy kibérelték a Dunai Vasmű pavilonját a C pavilon mellett, és azon a területen kiállítanák az általuk forgalmazott termékeket. ITT-NOKIA tévék és mindenféle ehhez kapcsolódó más termékek. Egy baj van, hogy a belső és külső tér borzalmas, egyáltalán nem felel meg a kívánalmaknak, valamit ki kellene találni, hogy látványosabb legyen a kiállítás, „magyarán szólva ápol és eltakar a feladat egyik része”.

Azonnal láttam, hogy ez nem semmi kihívás számunkra. Itt aztán be kellett dobni apait-anyait, s az eredmény nem maradt el. A beltérben a fő falon szerettek volna egy mozaik képernyőből összeállított TV falat, amin futna egy program, egyszerre részekben és egészben. Rugli Tamással a müncheni Mándoki Stúdióban kötöttünk ki. Maga a stúdió számomra igazi csoda volt. Arrafele a technika már más időszámítás szerint működött követett. A kiállítás amúgy rendben lezajlott, mint a mellékelt képek igazolják és volt folytatása is.

A ’89-’90-es években történteknek – rendszerváltás – azonban még nincs vége.

A következőkben ezen időszakot folytatom legalább még két részletben, hiszen ez alatt az idő alatt sok említésre méltó történelmi esemény is történt a szakmain kívül.